Sziasztok. Úgy döntöttem, már ma megírom az év összegzését, mert ma délután utazom, és később max. egy rövidke bejegyzésre lenne időm.
Szóval, lássuk is a 2012-es év összegzését. Nem kerestem hozzá ilyen kitöltős tesztet, bár más helyen láttam, de igyekszem összeszedni az élményeimet, gondolataimat az évvel kapcsolatban.
Nem mondanám hogy ez az év annyira jól sikerült. Nem ez lesz a kedvenc esztendőm, annyi bizonyos.
Viszont nem mondom, hogy csak csupa rossz dolog történt velem. Mivel a első féléves bukásaim miatt alig vehettem fel a 2. félévben tágyat, így szabadon választhatókkal kellett kipótolnom az űrt. Ezáltal érdekes és értékes embereket ismertem meg, így egyáltalán nem bánom, hogy így alakultak a tanulmányaim.
A 3. félévem viszont borzalmasan sikerült, így valószínűsíthetően csúszni fogok egy évet az alapképzéssel. Mert ahhoz, hogy időben befejezzem, tényleg tönkre kéne vágni az idegeimet. Azt meg semmiképpen sem szeretném.
A suliban tehát nem sok sikert tartogatott ez az év, remélem, a következő évben jobban alakulnak a dolgok ilyen téren. Tudom, nem csak remélni kell, hanem tenni is érte. De fogok is.
Szerelmi téren is tartogatott meglepetést ez az év. Már másfél éve szenvedek a "saját" Mr Bigemmel, valamint volt egy kéthónapos kapcsolatom, aminek pont Miatta vetettem véget. Nem éreztem tisztességes dolognak, hogy együtt legyek valakivel, akit lehet, nem tudok megszeretni, mert közben másba vagyok szerelmes.
Aztán két hete mégis újra összejöttem vele. Talán ezúttal másképp alakulnak a dolgok. Vagy kétszer fogom elkövetni ugyanazt a hibát? Ha igen, akkor már igazán tanulnom kéne belőle...
Az év legrosszabb eseménye kétségkívül az volt, hogy kiújult a pánikbetegségem, valamint II-es típusú bipoláris zavart is diagnosztizáltak nálam. Hurrá!...
Szeptember óta az egészségem romokban, de nem leszek egyedül a gyógyuláshoz vezető úton, mert a barátaim mellettem állnak és bármiben segítenek nekem. Ezért nagyon hálás vagyok. Itt is megköszönöm nekik, hogy törődnek velem és nem hagynak magamra, csak mert gyakran kibírhatatlan vagyok a betegségem miatt.
Viszont azt sem állítanám, hogy csak borzasztó dolgokból állt ez az év. Szereztem tapasztalatot, új barátokat, szép élményeket, néha még jó jegyeket is. :) Nem vagyok elégedett, a következő évben gyökeresen meg kell változtatni az életvitelemet, ha rendbe akarom tenni az életem.
Nyilván nem egyik napról a másikra fogom ezt megtenni, de ide is készítek egy listát, hogy miket kell megtennem ahhoz, hogy jobb legyek az iskolában, kigyógyuljak a betegségből stb.
Mert kicsit elveszettnek és szerencsétlennek érzem magam. Ugyanakkor be akarom bizonyítani, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit eddig mutattam magamból. És meg is fogom mutatni.
2013 mottója tehát számomra ez lesz: KÉPES VAGYOK RÁ!
Nagyon konkrétumok nem jutnak eszembe, bár a mai vonatúton lesz időm elgondolkodni. A kézzel írott naplómba lehet bevezetek pár aprócska élményt, amik fontosak voltak ebben az évben.
Már most kívánok mindenkinek Boldog Új Évet, jó bulizást, vagy csendes üldögélést a családdal, egyetek sok lencsét meg húzgáljatok malacfarkat! Remélem, mindenkinek jót fog tartogatni a 2013.as év, ha már túléltük a világvégét.
Szóval még egyszer: B.U.É.K. mindenkinek!