Tisztára úgy érzem magam, mint Carrie a Szex és New Yorkban. Két pasi között vergődöm. És rettegek a pillanattól, amikor a két szék közé fogok beesni és fájni fog a fenekem nagyon nagyon sokáig. 

Nem biztos, hogy a leghasznosabb dolog, ha az embernek a második legjobb barátja egy fiú, akibe mellesleg már egy éve szerelmes. De közben azért összejött az expasijával, mert dúltak benne a hormonok. 
Hát, velem ez a nagy helyzet. És nem tudom, mit is tehetnék. Ki Mr Big és ki Aidan? Hogy mit remélek legbelül? Hogy az ex-nemex pasim Aidan és Mr Big a "best friends forever" státuszban lévő haverom. Vagy Mr Big majd csak pár év múlva látogat meg?
Miért ragaszkodunk egy olyan emberhez foggal-körömmel, aki már számtalanszor megbántott minket? De mi mégis szeretjük tovább. 
Röviden a véleményem:

És a barátomat sem értem, hogy mit szerethet rajtam. Pedig teljesen átérezhetném, hogy miért nem utál, mikor úgy kicsesztem vele júniusban. Mert én sem utálom az én Mr Bigemet, pedig már sokszor megbántott. Én mindig haragszom Rá. De ez talán így van rendjén. 
Pár hete is kb. 220 volt a vérnyomásom, miközben beszélgettem Vele. És még azt se tudom eldönteni, hogy megbántam-e, hogy újra összejöttem expasimmal és nem vártam a téli szünetig, hogy Ő eljöjjön hozzám és talán legyen valami köztünk, ami végre több, mint barátság? Ezt sem tudom megmondani. 

Még nem látom, hogy helyesen döntöttem-e. De hiszem azt, hogy nincsenek véletlenek és ami velünk történik, annak úgy kell történnie. Ha Neki maradnia kell az életemben és össze kell jönnünk, akkor úgyis lesz rá mód/alkalom, ha meg csak barátoknak vagyunk rendelve egymás mellé, akkor jobb is, hogy nem vártam, hogy eljöjjön hozzám.

Pedig nekem az a rögeszmém, hogy Ő a Nagy Ő. 
Már egy éve. És hiába mondja mindenki, aki tud a dologról, hogy márpedig ez csak beteges ragaszkodás. Én nem hiszem. A gond csak az, hogy én sem tudom igazán, mit érzek. 

Most mondhatja akárki, hogy mekkora egy lotyó vagyok, hogy ismét becsapom azt a srácot, akinél rendesebbel még nem nagyon találkoztam. 
De lássuk csak, mi lenne, ha az én Mr Bigemmel jönnék össze:
- Ő Pesten tanul, én Szegeden. Mikor találkoznánk? Jó, mások is megoldják, de egyikünknek se megy olyan jól az egyetem, hogy sok időt tudnánk egymással tölteni. 
- Tudom, hogy milyen, és mindig azon kéne izgulnom, hogy hány csajjal csalt meg a héten. (Bár állítólag megkomolyodott).
- Lehet, hogy hamar egymás agyára mennénk, hamar szétmennénk és többé nem is beszélnénk egymással. Pedig nekem szükségem van Rá. Úgy, mint barát, mint ember, nem úgy, mint pasi. És, ha jobban belegondolunk, a barátság akár életünk végéig megmaradhat. A pasik meg jönnek-mennek. 

Csak annyira jót lehet Vele beszélgetni. Mintha megtaláltam volna a másik felemet. És ez most nem vicc. Érzem. hogy valami köt Hozzá. Még ha néha össze is kapunk valamin, úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. És ezt is szeretem Benne. A hiányosságait, a tökéletlenségét. Mert nekem Ő így tökéletes. 

De most egy olyan emberre van szükségem, aki minden egyes nap ott van velem, fogja a kezem, ha kell befogja a száját. Csak hallgatjuk egymás szuszogását és érezzük, hogy támogatjuk egymást. 
Én nem havonta egyszer akarom látni a pasim. Az jelenlegi állapotomban csak jobban kikészítene. 

Jó lesz ez. Nem tudom, most meddig fog tartani,de igyekszem kihozni magamból a maximumot, hátha megszeretem. Bár tudom, az ilyet nem lehet erőltetni. 

Szóval a kérdés továbbra is kérdés marad: Ki Mr Big és ki Aidan?